RÓLUNK

Az MJP Stúdiót Marek Janíček alapította 2010-ben. Egy évvel később Marek gyerekkori barátja, Makaryszyn Zsuzsa is csatlakozott a csapathoz, a 2016-os év elején pedig Szathmáry Judittal vált teljessé a trió. Az MJP Stúdió mára Dél-Szlovákia egyik legismertebb és legkeresettebb fotóstúdiójává nőtte ki magát, melyet kitűnő referenciák támasztanak alá. A kreatív csapat széles skálájú szolgáltatásokat és termékeket kínál ügyfeleinek.
“Fiatal, kreatív csapat vagyunk, nagy álmokkal, egészséges humorérzékkel és kifinomult fényképészeti látásmóddal. Mind a fotográfia, mind a grafikai tervezés területén már több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezünk, így e jártasságnak és a kreatív ötleteinknek köszönhetően számos megrendelő választása esik ránk. Kínálatunk közt szerepelnek többek közt a fotográfiai manipulációval kapcsolatos szolgáltatások mellett a fotográfiai utómunkálatok, valamint a grafikai tervezések egyaránt.
A közelmúltban egy saját fejlesztésű, autonóm foto-nyomtatási rendszert hoztunk létre, mely a népszerű SelfieCam nevet viseli.

Atermékeink közt különböző exkluzív esküvői és családi fotó-könyvek készítése szintén megtalálható, ezen kívül vászonra és más korszerű art anyagokra való képek nyomtatásával is foglalkozunk. Mindezt egy helyen, mindenki számára elérhető árakon. Legyen szó akár esküvői, akár családi vagy reklámfotók készítéséről, klienseink igényeinek kiszolgálására minden alkalommal nagy figyelmet fordítunk és igyekszünk munkánkkal úgy megfelelni, hogy a végeredményt maximális elégedettség kísérje. Célunk az egyedi ötletek oly módon történő kivitelezése, hogy azok a lehető legjobban tükrözzék megrendelőink elképzelését. Napjainkban a mobiltelefonok és az alacsony költségű fotó-felszereléseknek köszönhetően a profi fényképészeti iparág súlyos kereskedelmi hátrányban van. Így a minőségi fényképészeti alkotást az egyeditől sokszor csak egy, viszont annál fontosabb pillér választja el: a tapasztalat.
Reméljük, hogy az évtizedek során megszerzett szakmai tudásunk, az ügyfelekhez való hozzáállásunk,  innovatív gondolkodásmódunk és természetesen az igyekezetünk nem kerüli el a figyelmeteket és hamarosan a ti bizalmatokat is elnyerjük.”

MJP STUDIÓ SZÁMOKBAN

0
TERRABYTEK

Egy év alatt elkészített fotók száma

0
ÜGYFÉL

Ügyfeleink számának növekedése, bizonyíték a minőségi szolgáltatásokra

0
ÉV

Hagyomány, tapasztalat és szakértelem

0
100% ELÉGEDETSÉG

Mindent az ügyfél érdekében

Marek Janiček

Szlovák és magyar nemzetiségü szülők gyermekeként egy igencsak multikulturális környezetben nőttem fel. Ennek is köszönhetően már korán megtanultam, hogy a körülöttem lévő dolgokat és eseményeket többféle szemszögből is meg lehet közelíteni.

1999-től 3 évig a Közel-Keleten éltem, ahol az oly könnyen megtörhető emberéletek és az emberi sorsok ihlették munkámat. A dokumentáris fotóműfaj nagy rajongólya voltam (vagyok) de a 2001, Szeptember 11. események után úgy döntöttem hogy egy időre változtatok és más – pozitívabb történetek felé irányítom az objektívet. Így kerültem az esküvő és a portré fotózáshoz.

2002 végén lehetőséget kaptam fényképészként az Egyesült Álamokban dolgozni ahol később a nemzetközileg is elismert New York Institute of Photography egyetemen szereztem diplomát. Itt olyan elismert fényképészekkel dolgoztam együtt mint példáult Monte Zucker, Doug Gordon vagy Mark Greenberg. Mára több mint 15 éves nemzetközi tapasztalatra tettem szert a fotózás és a fotószerkesztés terén egyaránt. Képeimet több tucat magazinban és naptárakban publikálták. Számos munkám jelent meg különböző reklámanyagokban és a klienseim – ma már barátaim falait, albumait is a munkáim díszítik.

WPPI – Nemzetközi Portré és Esküvő Szövetség és az NAPP – Post-produkciós Profik Szövetségének aktív tagja vagyok. Technikai felszereltségemet rendszeresen fejlesztem, szakmai tudásomat pedig évente külömböző iskolázásokon és konferenciákon tökéletesítem.

2011 első felétől délszlovákia egyik legnagyobb és hiszem, hogy a legjobb fotóstúdioját üzemeltetjük Zsuzsával. Ha tehát fényképészt keresel az esküvőtökre, esetleg családi vagy meglepi albumot szeretnél készíttetni szeretteidről és megnyertük tetszésedet akkor lépj velünk kapcsolatba vagy csatlakozz a Facebook oldalunkhoz ahol naponta új képekkel inspiráljuk az ismerőseinket.

Zuzana Makaryszynová

Marekkal több mint 20 éve ismerjük egymást és kb. 5 éve dolgozunk együtt. Ami a fényképezési stílusunkat illeti, mindketten kreatív és aprólékos szinte szőrszálhasogatók vagyunk ezért alkotunk egy nagyszerű csapatot.

A fénykép mint olyan mostanra már nagy része az életemnek és rendkívül boldog vagyok, hogy olyan munkát végezhetek, amely érdekel engem és egyben a hobbim is.

Gyermekként sok időt töltöttem édesanyámmal az üzletben, ahol dolgozott. Már ott elbűvölt az emberekkel való munka és a díszlettervezés – végül ez lett a végzettségem. Innen már nem volt messze a reklámszakma és a fotózás sem. Én egy gyógyíthatatlan romantikus vagyok, így a fényképészet a legtökéletesebb a számomra!

Leírhatatlan élmény amikor a fiatal jegyespár kimondja a boldogító “IGEN”-t és én ott lehetek. Boldog vagyok ha megörökíthetem az édesanyák örömkönnyeit, vagy a kis koszorúslányt, aki büszkén viszi a menyasszonnyi fátylat – és ezen fényképek által fognak emlékezni erre a pillanatra egész életükben.

De nem csak egy esküvő kelt mély érzelmeket bennem. A fiatal család is, aki izgatottan várja a kis jövevényt. Az őszinte gyermek arcok vagy egy fiatal lány ragyogása az örömtől, amikor is kézhez kapja az első professzionális portfólióját.
Egyszóval, imádom azokat a képeket, melyekről sugárzik az öröm, a nyugalom, a jókedv, boldogság és sok – sok szeretet :-)

Azon kevés emberek közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy a munkályuk egyben a hobbijuk is. Eredetileg közgazdaságot tanultam és több éves tapasztalatom van a könyvelésben és adminisztrációban. Az anyasági leteltével viszont olyan munkahelyen szerettem volna elhelyezkedni, ahol kihasználhatom a kreatív tehetségemet. Valójában kreatív típusú embernek tartom magam, mégha a fényképekhez-fotózáshoz csak 2010-ben kerültem, maga a fénykép mindig lenyűgözött.

A kislányom megszületése bátorított fel, hogy ezen a téren fejlődjek. Kedvencem a családok és gyermekek fényképezése, de nem idegen az esküvői portrék készítése sem. A fotózáson kívül örömmel vetem magam bele bármilyen kreatív projektbe ami a grafikával vagy retusációval kapcsolatos. 2015.-ben sikeresen elvégeztem egy webdesign tanfolyamot, amely során rengeteg tapasztalatot szereztem a honlapok és grafikus elemek készítésével a honlapokra. Minden jellegű grafikai munka elkészítését elsajátítottam.

Már Komárom városának megismerésénél, mivel nem Komáromból származom, felkeltette a figyelmemet az MJP Fotó Stúdió. A tudásomat pont itt kezdtem el alkalmazni a 2016-os év eleje óta. Ez a munka betölt és rendkívül örülök, hogy ilyen szakemberek csapatába tarozhatom mint Marek és Zsuzsa.

Ha tömören kellene jellemezni Titeket: pofizmus, szakmai alázat és hozzáértés, barátságos légkör :) Még egyszer köszönjük a szép fotókat! Csak ajánlani tudunk Titeket mindenkinek.
Krivosudská Pethő Erika
Életünk egyik legfontosabb napját töltöttük együtt :-) Az egész fotózás nagyon szuper volt a fényképek önmagukért beszélnek…. gyönyörűek lettek. Nagyon kedves és korrekt embereket ismerhettem meg személyetekbe.
Beláňová Renáta
A családi képeink, amelyeket Ti készitettetek, csodálatosak. Buszkén mutogatjuk ismeroseinknek. Minden évben meg fogjuk ismételni:-)
Haris Katarína
Mi egy családi fotózáson vettünk részt, amit persze úgy nyertünk de szuper, gyönyörű képek lettek és egy szuper délutánt töltöttünk el ott, tele nevetéssel…az biztos hogy a következő fotózást csak itt tartjuk!
Katica Horváth
És ismét tökéletes képek! Köszönjük szépen! Mi már törzsvendégek vagyunk nálatok. Legközelebb baby fotózás lesz: Tübingenben, vagy Komáromban :)
Orsolya Muncan
A legjobb döntés volt Titeket választani. Mindennel maximálisan elégedettek vagyunk, sőt az eredmény túllépte az elvárásainkat! Köszönet Nektek a közös, felejthetetlen élményért, valamint a csodaszép képekért. Kívánunk további sok sikert, örömteli pillanatot, sok-sok elégedett klienst. Ami biztos, mi következő alkalommal is hozzátok fordulunk :)
Monika Papp
Köszönjük a sok segítséget és ötletet amit kaptunk tőletek. Élveztük a fotozás minden pillanatát ami örök emlék marad ♥
Tímea és Béla Horváth

SZOLGÁLTATÁSOK

Svadobná fotografia

Esküvői fotózás

“Klienseink igényeinek megfelelően, különféle kreatív ötletekkel rukkolunk elő miközben biztosítjuk a kifogástalan minősége”

Sokéves sikereink alapja a kreatív látásmód és az ebből fakadó fényképezési stílusunk, mely kifinomult, lezser és a részletekben gazdag alakot öltött. Legfőképp a minőségre nem pedig a mennyiségre helyezzük a hangsúlyt. Az esküvő napját igyekszünk úgy rögzíteni, hogy a végső hatás emlékekben és romantikában gazdag történetben keljen életre. A képkockák mennyiségét ezért inkább csak pozitívumként és nem feltételként fogjuk fel.

A munkánk minősége érdekében évente maximum 25 esküvőt vállalunk. A kiválasztott időpontot csak a foglaló letétele után tudjuk garantálni. A foglaló a kiválasztott csomag illetve szolgáltatások végösszegének 30%-át jelenti. A szabad időpontokkal és a csomagok áraival kapcsolatban kérjük érdeklődjön emailben vagy telefonon. Az első kapcsolatnál sziveskedjenek megadni egy teljes nevet, elérhetőséget (mobil + email) illetve az esküvő időpontját és helyszínét.
Esküvői fényképezést Európa egész területén vállalunk.

Esküvői csomagok

4-obrad-hostina-8Az eddigi igények alapján szolgáltatásainkat 4 kedvező ár kategóriába soroljuk. Az esküvői csomagok tartalma maga a fenyképezés, kb. egy hetes válogatás, szinkorekció és a nyomtatásra való előkészítés. A művészi potré fényképekre speciális korekciót és retust alkalmazunk. Az USB és DVD médiumok nagy felbontású HD fényképeket tartalmaznak tehát akár poszter méretben is nyomtathatóak bármelyik fotó laborban. Az Exkluzív Fotó Könyveinket és minőségi Albumokat, illetve nyomtatott fényképeket itt lehet kiválasztani.

Az szabad időpontok és az árak végett kérjük érdeklődjön e-mailben vagy telefonon. Az első kapcsolatfelvételnél kérjük tüntesse fel nevét, elérhetőségét (telefon + e-mail), időpontját és az esküvő helyszinét.
Garantált időpont foglalás csak a foglaló letétele után lehetséges. A foglaló magassága a kiválasztott esküvői csomag 30% -a. Esküvoi fotózást Európa-szerte vállalunk.

Exkluzívne fotoknihy a albumy

Exkluzív fotókönyvek és albumok

Exkluzív fotókönyveink kézzel kötöttek. A könyv belső lapjai fényképekből állnak, amelyek klasszikus RA-4 kémiai folyamattal jönnek létre, profi Kodak Endura Supra fotópapírra nyomtatva. A választható papír felület lehet fényes, matt, silk-selymes vagy metalic. Ezek a profi fotópapírok garantálják a vizuális minőséget minimum 100 évre szóló élettartammal. Minden egyes oldal UV bevonattal van ellátva védettséget, amely megakadályozza a képek fakulását és a lapok összeragadását ha folyadékkal jönnek kapcsolatba. A lapok vastagsága és keménysége 300g – 700g (kb. 1,5mm), így védettek a gyűrődés vagy más sérülések elől. Minden egyes dupla oldal egy lapra van nyomtatva, így a könyv kinyitásánál egy egyöntetű felületet alkot – közép válasz nélkül. A belső sarkak lehetnek klasszikusan szögletesek vagy oválisak.

Kínálatunkban 7 alap méret van, de lehetoség van eltérő méretek elkészítésére is amely akár 40x100cm is lehet. A könyv borítása Art borításu de elkészíthetjük erdeti olasz bőrből is. 12 fajta eredeti olasz bőr és 26 fajta ECO bőr közül lehet válogatni. A borítóra lehet nevet, cégi logót vagy egyéb különböző ornamentumot is nyomtatni. Igényesebb vásárlók akár a lapok bearanyozását vagy ezüstözését is kérhetik. A legkedveltebb esküvői fotókönyv kollekció elérhető áron kaphatóak. Az említett kollekcióban egy nagy könyv található az ifjú pár reszere és két kisebb a szülők számára. Ez a kollekció vizuálisan azonos fényképeket tartalmaz azonos számban.

Classic & Deluxe fotó albumok

A kínálatunkban szerepelnek olyan esküvői albumok is melyek becsúsztatós vagy gaszthatós lapokkal vannak ellátva. A Classic vagy Deluxe albumaink nagyon jó alternatív választásnak bizonyultak. A Classic album egy fehér esküvői album, mérete 13x18cm és 38 db fényképet lehet bennük tárolni. A Deluxe album egy fokkal magasabb kategória, mérete 30x30cm ragaszthatós lapokkal vannak ellátva és fénykep méret szerint kb. 100 fényképet lehet beléjük tárolni.

Deti a Rodina

Család & Gyermekek

A gyerekek nagyon aktívak és a fényképezésnél nagyon gyorsan el tudnak fáradni így ezért nehezebb is egy helyen tartani őket. Ezen oknál fogva igyekszünk a legrövidebb időn belül a lehető legtöbb fényképet készíteni. A gyerekeket és családokat stúdióban és szabadban fényképezzük. Az újszülöttek fényképezését otthoni környezetben is vállaljuk.

Kismamák

A kismamákról, párokról és az újszülöttekről készült fényképek nagyon népszerűek. A terhesség egy különleges időszak a nő életében, ezért köztudott hogy minden anyuka kellőképpen szeretné dokumentálni a terhessége folyamatát. A kismamáknak abban segítünk, hogy a terhességük hónapjaira minél szebben tudjanak majd viszaemlékezni. Ha szeretnének ilyen gyönyörű művészi fényképeket akkor forduljanak hozzank bizalommal!

Kérjük fogadjanak el pár jó tanácsot:

  • egyeztessenek időpontot 3-4 héttel a fotózás előtt. Ha tavasszal vagy nyáron várják a kis jövevényt, akkor még hamarabb. Az esküvői szezonban a profi fényképészek nagyon elfoglaltak
  • a fényképezés időpontját tervezzék a 7-8-ik hónapra, amikor a pocak már láthatóan gömbölyödik, és még nem okoz problémát a pózolás
  • hozzanak magukkal apróságokat, mint pl. a babacipő, zokni, kis ruhácska, játék vagy egyéb dolog, ami a babáé lesz

Hogyan tovább?

sebok_adam-36Időpont foglalás
Annak érdekében, hogy kellőképpen felkészülhessünk a fényképezésre, fontos az időpontot előre egyeztetni. Megvárásra ritkán vállalunk el fényképezést.

Személyes találkozás
Abban az esetben, ha az időpont telefonon volt megbeszélve, előnyben részesítjük a fényképezés előtt a rövid személyes találkozást. Ez a találkozás egy nem formális találkozó, itt a megismerkedésen van a hangsúly és az elképzelések megbeszéléséről, esetleg a helyszín egyeztetéséről van szó ( abban az esetben ha kültéri fényképezésről). Felvázoljuk Önöknek a fényképezés folyamatát, tanácsot adunk arról mit kell elhozni és mit kell otthon hagyni.

szilvia-tamas-28A Fényképezés napja
A fényképezési folyamat igényektől függően kb. 30-60 percet vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt sok gyönyörű fényképet készítünk.

Feldogozás és szerkesztés
A következő 5-7 napban (a fényképek mennyiségétől függően) a fényképek digitális feldolgozáson mennek keresztül, ami röviden annyit jelent, hogy méretre vágjuk és beállítjuk a szín effektusokat. Ezután a fényképek egy magán mappába kerülnek, amelyet Kliens Albumnak nevezünk. A linket és a jelszót az előre megadott e-mail címére küldjük.

A fényképek megrendelése
orsi-misi-96Miután megkapta a linket és a jelszavat a privát albumhoz, otthonról kényelmesen is megtekintheti és könnyen meg is tudja rendelni az Ön által kiválasztott fényképeket.

A megrendelés fogadása és feldolgozása – Posztprodukció
A megrendelt fényképeket az utolsó fázisban retusáljuk és az Ön által igényelt méretekre vágjuk. Általában csak az arcbőr van retusálva. Ezen felül eltávolítjuk az esetleg előforduló szépséghibákat mint például a nagyobb anyajegyeket, terhességi csíkokat, valamint kisebb zavaró tényezőket. A kiválasztott fényképeket a nyitvatartási idő alatt személyesen lehet majd átvenni a stúdióban de címére is póstázhatjuk.

Árak

Család és gyermekek – 6.00€ Kismamás fotók – 6.00€ Óvoda – Iskola
10x15cm – 0.35€ 10x15cm – 0.35€ Csoportképek – 1,50€ / 13x18cm
13x18cm – 0.45€ 13x18cm – 0.45€ Egyéni képek – 1€ / 10x15cm
15x20cm – 0.60€ 15x20cm – 0.60€
20x30cm – 3.00€ 20x30cm – 3.00€
utánrendelés 0,50€ -tól utánrendelés 0,50€ -tól

niki-50Kismamák

A kismamákról, párokról és az újszülöttekről készült fényképek nagyon népszerűek. A terhesség egy különleges időszak a nő életében, ezért köztudott hogy minden anyuka kellőképpen szeretné dokumentálni a terhessége folyamatát. A kismamáknak abban segítünk, hogy a terhességük hónapjaira minél szebben tudjanak majd visszaemlékezni. Ha szeretnének ilyen gyönyörű művészi fényképeket akkor forduljanak hozzánk bizalommal!

Kérjük fogadjanak el pár jó tanácsot:

  • egyeztessenek időpontot 3-4 héttel a fotózás előtt. Ha tavasszal vagy nyáron várják a kis jövevényt, akkor még hamarabb. Az esküvői szezonban a profi fényképészek nagyon elfoglaltak
  • a fényképezés időpontját tervezzék a 7-8-ik hónapra, amikor a pocak már láthatóan gömbölyödik, és még nem okoz problémát a pózolás
  • hozzanak magukkal apróságokat, mint pl. a babacipő, zokni, kis ruhácska, játék vagy egyéb dolog, ami a babáé lesz

Hogyan tovább?

hilda-31Időpont foglalás
Annak érdekében, hogy kellőképpen felkészülhessünk a fényképezésre, fontos az időpontot előre egyeztetni. Megvárásra ritkán vállalunk el fényképezést.

Személyes találkozás
Abban az esetben, ha az időpont telefonon volt megbeszélve, előnyben részesítjük a fényképezés előtt a rövid személyes találkozást. Ez a találkozás egy nem formális találkozó, itt a megismerkedésen van a hangsúly és az elképzelések megbeszéléséről, esetleg a helyszín egyeztetéséről van szó ( abban az esetben ha kültéri fényképezésről). Felvázoljuk Önöknek a fényképezés folyamatát, tanácsot adunk arról mit kell elhozni és mit kell otthon hagyni.

A Fényképezés napja
A fényképezési folyamat igényektől függően kb. 30-60 percet vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt sok gyönyörű fényképet készítünk.

Feldogozás és szerkesztés
A következő 5-7 napban (a fényképek mennyiségétől függően) a fényképek digitális feldolgozáson mennek keresztül, ami röviden annyit jelent, hogy méretre vágjuk és beállítjuk a szín effektusokat. Ezután a fényképek egy magán mappába kerülnek, amelyet Kliens Albumnak nevezünk. A linket és a jelszót az előre megadott e-mail címére küldjük.

A fényképek megrendelése
Miután megkapta a linket és a jelszavat a privát albumhoz, otthonról kényelmesen is megtekintheti és könnyen meg is tudja rendelni az Ön által kiválasztott fényképeket.

A megrendelés fogadása és feldolgozása – Posztprodukció
A megrendelt fényképeket az utolsó fázisban retusáljuk és az Ön által igényelt méretekre vágjuk. Általában csak az arcbőr van retusálva. Ezen felül eltávolítjuk az esetleg előforduló szépséghibákat mint például a nagyobb anyajegyeket, terhességi csíkokat, valamint kisebb zavaró tényezőket. A kiválasztott fényképeket a nyitvatartási idő alatt személyesen lehet majd átvenni a stúdióban de címére is póstázhatjuk.

Árak

Kismamás fotók – 6.00€ Család és gyermekek – 6.00€ Óvoda – Iskola
10x15cm – 0.35€ 10x15cm – 0.35€ Csoportképek – 1,50€ / 13x18cm
13x18cm – 0.45€ 13x18cm – 0.45€ Egyéni képek – 1€ / 10x15cm
15x20cm – 0.60€ 15x20cm – 0.60€
20x30cm – 3.00€ 20x30cm – 3.00€
utánrendelés 0,50€ -tól utánrendelés 0,50€ -tól

portrety

Portrék

Kínálatunkban különböző elképzelések alapján, lehetőséget nyújtunk egyénileg kidolgozott portré képek elkészítésére, melyeket a következő 3 csoportba soroltunk:

portret-41Creative

A kreatív fényképek csoportjába beletartoznak pl. a koncepciós portrék, melyekkel többségében egy adott gondolat kerül kifejezésre, esztétikai értelmezéssel. Továbbá kínálatunkban szerepel művészi aktok elkészítése is, melyek az emberi test mezitelenségét, természet adta szépségét, esztétikus és kreatív módon örökítjük meg. Ezen képek fényképezésénél az erotikai hangsúly másodréndű. Az akt képeken a model fantáziája és emóciói kerülnek előtérbe, melyek egyedülálló módon beállított megvilágításban és különleges pózokban fejezik ki a model szándékát, érzését, érzékiségét.

Ezen fajta képösszeállítás minden tekintetben magán jellegű, vőlegeny, férj vagy közeli szémély meglepésére vagy megajándékozáséra ajánljuk.

A kreatív portrék felhasznalhatók professzionális célokra is, például model ügynökségek részére. Kezdő modelek részére is készítünk portfóliót és PR kártyák elkészítését.

Amennyiben szeretnétek egyéni módon elkészített és művészileg feldolgozott fényképeket, ezen csoportba tartozó képek a legmegfelelőbbek.

Commerce

Portré képek elkészítését kínáljuk szemléltetési célokra is, cég vezetők, cégi alkalmazottak, üzleti képviselők, politikusok, művészek, zenészek és más egyéniségek részére. A cégi alkalmazottak fényképezése természetesen vállalati közegben történik.

Classic

Kínálatunknak ezen csoportjába azok a portré képek tartoznak melyket különböző célokra, például iratokhoz lehet felhasználni. Ilyen iratok lehetnek igazolványok, életrajzok, vagy akár magán profilok kialakítása.

CREATIVE                                 COMMERCE                                                  CLASSIC
10x15cm – 10€ / fénykép             10x15cm – 30x45cm: 30€ / fénykép               2,5 x 2,5cm – 5€ / 6 fénykép
13x18cm – 11€ / fénykép                                                                                             10x15cm – 5€ / fénykép
15x20cm – 12€ / fénykép                                                                                            15x20cm – 6€ / fénykép
20x30cm – 14€ / fénykép                                                                                           20x30cm – 8€ / fénykép

Extra szolgáltatások
Fodrász 1x frizura 25€ -tól
Sminkes – 1x smink 30€ -tól

Oznamká, Tablá, Stužková

Szalagavató

01bA fényképezésnél, valamint a tervezésnél számunkra elsőbbséget élvez a kreativitás, és az eredetiség, mellyel igyekszünk a tömeges ajánlatok közül kiemelkedni. Sokéves munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a mai modern világban a hagyományos fényképek már nem valók a szalagavatói tablókra, eljárt felettük az idő. Mi szívesebben alkotunk úgy, hogy ezt a tömeggyártást túlszárnyaljuk.

A fényképezési stílusunkat, a fényképek korrekcióját és minden utómunkát úgy végzünk, hogy minden érettségiző diák fantasztikusan érezze magát a közös munka során és ez visszaköszönjön a képekről is. Az értesítők fotóit is a legújabb divatirányzat szerint tervezzük meg, és itt sem feledkezünk meg a legfontosabb dologról: az élményről. Minden esetben a valódi ÉNKÉPET igyekszünk tükrözni, amilyenek ti diákok vagytok valójában. Ennek elérése érdekében felelősségteljesen fényképezünk, és kellő figyelemmel teljesítjük kéréseiteket.

01aA felvételek számát úgy alakítjuk, hogy minden diák a legjobbat tudja kiválasztani. A fénykép kiválasztása nagyon egyszerű és egyáltalán nem időigényes, ugyanis a fényképezés után egy nagy LED képernyőn azonnal megtekinthetők a képek, egyidejűleg pedig kiválaszthatóak a leginkább tetszetős változatok. Minden diák kap ezen felül egy belépési kódot a fotógalériához, ahol később is megtekintheti a képeket. A kiválasztott képek alapos és részletes korrekció után nagyon rövid időn belül nyomtatásra kerülnek és 4-5 nap elteltével át is vehetőek stúdiónkban.

Tabló tervezés

Határtalan lehetőségek közül lehet választani a tervezésben, ami csupán a megrendelők fantáziáján múlik. A tabló grafikai tervezetét közös javaslatok alapján készítjük, ahol mindvégig teljes elégedettségre törekszünk. Munkánk során nem csak a gyors kivitelezést, de a tabló árát is szem előtt tartjuk. A tablók elkészítése különböző méretű verziókban történhet, akár a zsebben hordható változattól egészen a klasszikus kirakatban elhelyezhetőig.

1 felvételből 30db fénykép 6€ +1db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
1 felvételből 60db fénykép 11€ +1db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
1 felvételből 90db fénykép 14€ +1db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
1 felvételből 120db fénykép 16€ +1db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
2 felvételből 60db fénykép 14€ +2db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
2 felvételből 90db fénykép 17€ +2db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
2 felvételből 120db fénykép 19€ +2db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
3 felvételből 90db fénykép 19€ +3db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
3 felvételből 120db fénykép 22€ +3db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben
4 felvételből 120db fénykép 25€ +4db ajándék 10x15cm kép +1db JPG Facebook minőségben

darcekova poukazka

Ajándék Utalványok

Szerezzen örömet a szeretteinek és ajándékozzon Ajándék utalványt luxus kivitelben. Az utalvány ideális és eredeti ajándék születésnapokhoz, évfordulókhoz, Karácsonyhoz, Valentin napra vagy akár Esküvőhöz is. Az utalványok 50€, 100€, 200€ és 500€ értékben kaphatóak és 12 hónapig érvényesek.

Az utalványokat a stúdiónkban lehet átvenni személyesen de postával is szívesen elküldjük.

Darčekové Poukážky

Komerčná fotografia

Reklámfotózás

Egy cég megjelenésében és üzletpolitikájában, nagyon fontos, hogy termékeit és szolgáltatásait, hogyan prezentálja a külvilág felé. Éppen ezért fotósaink, a legkülönfélébb módszerekkel és technikákkal próbálják a megrendelő célközönségének felkelteni érdeklődését a céltermék iránt fotók formájában.

Legyen az egy szórakozóhely, étterem, épület, személy, tárgy, vagy bármilyen termék, szolgáltatás, mi mindegyik esetben tudunk prezentálni egy megfelelő megoldást.

selfiecam icon

Selfiecam

A SelfieCam egy egyedi tervezésű fotóautomata. Maga a berendezés egy profi fényképezőgépből, műterem minőségű villanóból, nyomtatóból és egy érintőképernyőből áll, melyeket egy beépített számítógép vezérel. A modern technológiát egy kornak megfelelő, dizájnos doboz rejti.

Tervezésekor különösen ügyeltünk arra, hogy a végeredmény egy jó képminőségű fotókat nyomtató berendezés legyen, ahol előzetesen beállítható az is, hogy Wifi vagy 4G hálózaton át a képek digitális verzióit azonnal küldje a megadott e-­mail címre, vagy éppen ossza meg a felhasználó Facebook profilján.

Hogyan működik?

Akárcsak egy polaroid, a használata pofonegyszerű. Az érintőképernyőn érintsd meg a Start gombot és pózolj, miközben a képernyőn viszont látod magad és barátaidat. Rövid, 3 másodperces visszaszámlálás után aktiválódik a kamera és a villanó hogy megörökítse az adott pillanatot. Ez a folyamat összesen háromszor ismetlődik meg, melynek 3 képkocka lesz az eredménye. A számítógép pillanatok alatt egy fénykép kolázsra alakítja át képeidet, melyet másodpercek alatt fotó minőségű papírra nyomtat a nyomda..

svadba-andy-jaro-0053Milyen rendezvényre ajánljuk?

Céges buli, bál, születésnapi parti, lakodalom, osztálytalálkozó vagy gyerekzsúr. Egy-­egy üzlet, vendéglátóhely, sportlétesítmény megnyitó ünnepségére is igénybe vehető.

Bárhová is megy a Selfiecam, menő kiegészítőkkel és egyedi hátterekkel kombinálva garantált a szórakozás! A fotókra rákerülhet a rendezvény megnevezése, vagy céglogója. Ez jelentős marketing és reklámértékkel bír, hiszen egy­egy bulifotó komoly karriert futhat be a közösségi oldalakon történő megosztásokkal, továbbküldésekkel. Magánjellegű eseményeknél a digitális fotók bizalmasan is kezelhetők, melyekhez az előre megbeszéltek szerint jutnak hozzá a vendégek

Mik a kiadások?

Az alap bérleti díj 80 eurótól indul. Ennyiért szakemberünk a megadott helyszínre szállítja a SelfieCam­-et, hátteret és a kiegészítő kellékeket. Beüzemeli a gépet és végig a helyszínen marad, hogy a kellékekkel asszisztáljon és felügyelje a rendszer problémamentes működését. A rendezvény vendégei korlátlan mennyiségű képet készíthetnek és nyomtathatnak magukról. A bérleti díjon kívül nincs pluszköltség. Hosszabb bérlés esetén kedvezmények és extra szolgáltatások is kérhetők.

PORTFÓLIO

Esküvő

Család & Gyermekek

01

Portrék

Kismamák

Story

Selfiecam

Klikk és nézz körül!

KAPCSOLAT

Műterem

MJP STUDIO
Munka utca 8.
94501, Komárom
Slovakia, EU
e-mail: mjpstudio1@gmail.com
mobil: +421 907 395 665

Nyitvatartás

Hétfő – Péntek
9:00 – 12:00 13:00 – 18:00

Szombat
Csak előre egyeztetett
időpont esetén

Vasárnap
ZÁRVA